Xénia

Sajnos nem egy sikertörténetet írunk most hanem eddigi fennállásunk egyik legszívfájdítóbb esetét.
2015.03.30-án privát megkeresést kaptunk melyben a segítségkérő egy olyan nyuszira hívta fel a figyelmet, amelyiket a szomszédok kint tartottak a kertben és a kacsák úgy megcsipkedték, hogy nem tudott lábra állni egy ideje.

Hamarosan elmentünk a nyusziért, aki valóban a kertben volt és éppen esett is az eső. Szokás szerint szaladtunk vele az Exopetbe. Utazás közben betakargattuk, és megsimizgettük.
Sejthető volt, hogy valami nagyon rossz dolog van vele, mert hátsó felét nem tudta mozgatni, egyik lába szörnyen ki volt csavarodva, alsó fertálya tiszta sár és seb volt és pisijét sem tudta visszatartani, mikor megemeltük, hogy betegyük a hordozkába.


A röntgen vizsgálat után nyilvánvaló volt, hogy a nyuszinak el van törve a gerince (biztos, hogy nem a kacsák törték el, de megijedhetett akármitől és magának is ilyenkor egy nyuszi el tudja törni...). Mivel ez az állapot már 2 hete fennállt, így sajnos nem lehetett semmit sem tenni.


Több orvos is az eutanáziát javasolt, hogy ne szenvedjen tovább és méltóságteljesen és gyorsan távozhasson közülünk. Ezért eddigi fennállásunk során először, a nyuszi érdekeit szem előtt tartva meg kellett hozni ezt a döntést.

A kórlapján X szerepel, de mi Xéniának hívjuk ezt a tündéri kislányt, akit így is valahol megmentettünk, mert enélkül még mindig iszonyú fájdalmak között ülne szomorú tekintettel kint a hideg esőben és sárban :(
Rettenetesen sajnáljuk a történteket és azt, hogy nem tudtunk érte többet tenni.

Mi sohasem felejtünk el kicsi Xénia. Égnek érted a meggyújtott gyertyák, és vár téged Csilike, Töpörkével és az összes drága nyuszikával akit eddig már el kellett búcsúztatnunk :(
Nyugodj békében, az angyalok vigyázzanak rád fent